Superbowl Reklámok - avagy a jó a rossz és a csúf

A superbowl alatti reklámoknak már-már akkora "jelentősége" van, mint ha az Oscar díj jelöltek közé kerülnének be. Nem csak a szakma figyel rá, hanem a jónép is. (Zseniálisan felépített ötlet) Éppen ezért a legdrágább itt a reklámidő.

Idén is szép számmal akadtak jelentkezők, ezekből emelnék ki hármat. A legjobbat, a legrosszabbat és legfurcsábbat. Persze a többi is ott figyel majd linkben. Részletek és videók a hajtás után.

A jó

Nálam a pálmát a Volkswagen spotja vitte el. Egyszerű alapötlet, mégsem fárad el a spot végére. Márkaként tudja felvonultatni a teljes modelpallettát, anélkül, hogy az egyik a másik kommunikációjának rovására menne.

A rossz

A legrosszabb címet közösen vitte el két szpot. Ja, hogy ugyanaz a hirdető és ugyanaz a koncepció? E*trade babás szpotjai. Már-már brief-blogon a helye, de a kivitelezés megmenti. Azzal a akarták eladni az egészet, hogy kisbabák szerepelnek felnőttek helyett? Egyrészt nem túl innovatív, inkább elcsépelt, másrészt pedig rohadtul nem releváns.  

Mit vártak? Jujj! Babák! De aranyosak, hát akkor ki is próbálom az e*tradet.

A csúf

Toyota spotját nem értem. Mármint az üznetetét igen: "Mi, a Toyotánál az ön biztonságáért dolgozunk, éjjel nappal". Node így megvalósítani? Olyan, minhta egy rádióspothoz dobtak volna össze valami képi anyagot, amit az RTL Klub féle Üzenet ihletett. 


Az érthető, hogy a megbízhatóságot akarják erősíteni az elmúlt időszak visszahívásainak tükrében. De miért így. Főleg a Toyotától nem ezt szoktuk meg.

Van még...

A fentieken kívül akadnak még nézésre javasoltak:

Via Adweek


Update

Az ADrenalinon egy kicsit más véleménnyel, kicsit más gyűjtéssel. Erre tessék >

Címkék: volkswagen reklámok toyota superbowl superbwol 2010 e*trade

2010.02.08. 13:11 Bajnok Szólj hozzá!!

A bejegyzés trackback címe:

https://bajnok.blog.hu/api/trackback/id/tr591739038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Bajnok Blog

Sokan, sokféleképpen írnak a reklámok, a marketing, a brandek és a kommunikáció világáról. Ez a blog nem helyettesíti, hanem inkább kiegészíti ezeket. Uff.

Utolsó kommentek

Licenc

Creative Commons Licenc